Az hamvakat az urnatemető a Templom fennállásáig megőrzi. A megváltott urnafülkében 30 évig, aminek lejárta után az urnahely újra váltható. Az újra meg nem váltott urnafülkékbe temtett hamvakat méltó körülmények között, a Templomban, közös helyen őrizzük tovább.
A temetőben háromféle urnafülke váltható. A kis fülkébe egy kerek, vagy két ikresíthető urna helyezhető. A közepes fülkébe két kerek vagy négy ikresíthető. A Kolumbáriumban díszsírhelyek is kialakításra kerültek, melyekben legfeljebb 6 urna helyezhető el.
Azoknak, akik előre gondoskodnának saját nyughelyükről, de nem tudják azt egyszerre kifizetni, lehetőségük van 5 éves részletfizetést igénybe venni. Erről az egyik legnagyobb biztosítótársasággal állapodtunk meg. A biztosítói háttér garanciát ad arra, hogy ha valaki az összes részlet kifizetése előtt távozik, az urnahelye akkor is megvan, hiszen ilyenkor a biztosító fizeti ki a hátralékot. Az 5 év elteltével az urnahely árán felül még marad is pénz, amit a fizető, vagy az általa megjelölt személy megkap.
A részletekről érdeklődjön email-ben, vagy az irodában.



